Hogyan megy végbe a fogászati fogpótlás?

Tökéletes mosoly

Egy véletlen baleset, de betegség is okozhat fogvesztést, persze megtörténik a fogápolás hanyagolása esetén is. A hiányzó fogakra ma már nagyon egyszerű megoldások léteznek, mint például a fogászati híd. Szóba jöhet még az implantátum, illetve, ha a fogvesztés jelentős méreteket öltött, akkor műfogsorral készítése lesz a megoldás. Mindegyik esetében az a lényeg, hogy minél természetesebben mutasson. A hiányos fogsor nemcsak kényelmetlen pillanatokat okozhat a társaságban, hanem beszéd közben is gondot jelenthet, hogyha az első fogak valamelyike hiányzik.

A fogászati híd egy jól bevált és gyakran alkalmazott módszer, ezzel egyetemben még költséghatékonynak is számít. Ebben az esetben a fogorvos a másik két foghoz fogja rögzíteni az új műfogat. A páciens ezután ismét vissza fogja kapni a tökéletes rágóképességét. Nem szabad halogatni az ilyen jellegű problémát, mert egyetlen fog hiányából kifolyólag elmozdulhat az egész fogsor, aminek a látványa sem lesz kellemes, illetve fennáll a csontleépülés veszélye is, ami a későbbiekben jelentősen meg fogja nehezíteni a fogak pótlását.

A hídtípusokból többféle létezik, amelyekből négyet alkalmaznak a Clinidentnél. Ezek pedig a következők: hagyományos híd, szabad végű, ragasztott (Maryland híd) és az implantátumon nyugvó fogászati híd. Ennél létezik egy sokkal hatékonyabb, ám költségesebb megoldás, mégpedig a már említett implantátum. Ennek előnye, hogy az új műfog teljesen különálló lesz a többitől. Tulajdonképpen egy szövetbarát titán csavar lesz elhelyezve a fogcsatornában, amire az orvos felépíti az új műfogat.

Ez akár egy életre is megszüntetheti a problémát, viszont a híd esetében fennáll a lehetősége annak, hogy a pillérként szolgáló fogak idővel meglazulhatnak, illetve azok is kieshetnek valamilyen okból kifolyólag. Az implantátum esetén, a végeredmény mindig egy stabil, tartós és rendkívül esztétikus pótlás lesz. A gondos tervezésnek hála, ennek a beavatkozásnak 97 százalékos a sikerességi rátája. A fogpótlást követően is, kiemelten fontossá válik a fogak ápolása.