U alakú kanapé nemcsak nagy terekbe

u alakú kanapé
u alakú kanapé

Azt gondolhatnánk, hogy egy nagyméretű bútordarabot nem előnyös kisebb helyiségekbe betenni, mert még jobban összenyomná optikailag. Azonban ez attól függ, hogy milyen bútorról van szó. Ha egy U alakú kanapé kerül elhelyezésre, az nem feltétlenül fogja még kisebbnek mutatni a szobát, sőt, ezzel lehet megoldani a leginkább helytakarékosan az ülőhelyek biztosítását.

Akármilyen székeket, foteleket vagy egyéb ülőalkalmatosságokat választanánk, mindenképpen több helyet foglalnának, ha ugyanannyi embert próbálnánk leültetni ezekre, mint ahányan az U alakú kanapén tudják kényelembe helyezni magukat.

Tehát érdemes akkor is megfontolni az U alakú kanapé megvásárlását, ha nem túl nagy alapterületű a nappali, mert azzal együtt, hogy ez az ülőgarnitúra nem éppen kicsi, a legjobb alternatívát kínálja a vendégek fogadásra. Ráadásul még jól is néz ki, ami a társasági programok helyszíne esetében egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Mindenki jobban érzi magát beszélgetés, evés vagy társasozás közben, ha egy dekoratív, stílusos környezetben lehet.